(nagyon hosszú lett, de a színeket részletesen leírtam, ezt majd tömören kell elmondani, csak ha ennél tömörebben írom le már érthetetlen szerintem.:))
Memoriter is legyen az emberi küzdésről, az emberi lét értelméről!
Madách Imre (Alsósztregova, 1823. január 20. – Alsósztregova, 1864. október 5.) - magyar költő, író, ügyvéd, politikus. - Gyermekkorát szüleinek kastélyában töltötte külön nevelők vezetésével. Félénk, magányos, törékeny alkat volt, élete végéig sokat betegeskedett. - Tanulmányait magánúton végezte, vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le 1829 és 1837 között. A pesti egyetemen az első két szemeszterben bölcsészetet, majd a harmadiktól jogot hallgatott. - 1845. július 20-án feleségül vette Fráter Erzsébetet. Gyermekei: Jolán, Aladár és Anna Borbála. - Kossuth titkárának bujtatása miatt börtönbe került, de végül felmentették. Elvált feleségétől. - 1862-ben a Kisfaludy Társaság, majd egy évre rá az Akadémia is tagjai sorába választotta.
Az ember tragédiája a magyar irodalom és drámaírás kiemelkedő műve, Madách Imre legismertebb alkotása. Az mű sokakat felzaklató kérdései azóta is életben tartják a költeményt, számos kortárs feldolgozása létezik a darabnak A születésétől eltelt majdnem százötven évben a Tragédia egyfajta szimbólumává vált a magyar drámaírásnak, talán a legtöbbször színpadra állított költemény Magyarországon. - -1859 februárjában kezdte el írni az Ember tragédiáját és 1860 márciusában fejezte be, 1862-ben jelent meg először nyomtatásban. - Forrásai: Madách lelki, világnézeti válsága, családi személyes sorscsapások, a kor természettudományos nézetei elbizonytalanították - Célja az volt, hogy egy műben írja le az emberiség történelmét - Az emberiség nagy problémáit öleli fel - Műfaja: emberiség költemény, lírai dráma, világdráma (Goethe: Faust, Byron: Káin és Ábel) - Nem tanít, hanem kérdez - Nem a tipikus magyar gondolatokat hordozza, hanem az európai civilizáció nevében szólal meg - Arany János közel 200 korrekciót végez a művön - A Tragédiát 1883. szeptember 21-én színpadra állították a Nemzeti Színházban - Madách véleménye szerint az emberi történelmet nagy eszmék irányítják. Szerinte egy-egy eszme megjelenik, kibontakozik, de megvalósulása során eltorzul, embertelenné válik, s ebből az ellentétből egy új eszme születik. (Hegeli triáda) Tehát nem a történelmet, hanem a korban uralkodó eszmék sorsát mutatja be.
A szereplők, mind allegorikus alakok -4 főangyal közül Lucifer a lázadás, a tagadás szelleme. - Kétségbevonja a teremtés értelmezését. Megkapja a tudás és a halhatatlanság fáját. -A legokosabb a műben, a hideg értelem megtestesítője, végzete a szüntelen bukás. -Álmot bocsát Ádámra és egy hatalmas utazásra invitálja(történelmi színek). -Ádám nemes eszméket képvisel, ő a küzdés -az emberiség ősatyja, célja a tudás -„belülről láttatott alak” -Éva a szeretet -Övé a kiegyenlítő szerep a sokoldalúságával -Ő menti meg Ádámot azzal, hogy gyermeket várà egy új élet indulását segíti elő A tizenöt színből álló költemény első három színe (I. A mennyekben, II. A Paradicsomban, III. A Paradicsomból kiűzetve) és az utolsó szín (XV. A Paradicsomból kiűzve) keretbe foglalják a köztük lévő tizenegyet. Ezért az első három és az utolsó színre Keretszínekként szokás utálni. A 4-14. színek a történeti színek. Ezek a költemény jelen idejéhez képest a jövőt mutatják be.A történelmi színek alapkonfliktusa: az Ádám által képviselt eszmék és az eszméket megtagadó, elutasító kor közötti összeütközés. Ádámban előbb megfogalmazódik egy nagy eszme, később csalódottan kényszerül elfordulni az eszme megvalósulásától, de csalódása is egy-egy új eszme forrásává, kiindulópontjává válik. Egy-egy színben vagy a csalódás megy át bizakodásba vagy a bizakodás csalódásba.
IV. szín - Egyiptom (Alapkérdés: milliók egy miatt?) Ádám ifjú fáraó, minden hatalom az övé. Lucifer a minisztere. Ádám Mégsem boldog, mert mindezt nem magának köszönheti. Csak az vigasztalja, hogy meglelte a valódi nagysághoz vezető utat, mely nevét évezredekre hirdetni fogja: s ezek a piramisok. Ez mégsem boldogítja igazán, csak a dicsőségre vágyik. A trón magasából nem hallja a nép fájdalmas sikolyát, erre csak Éva teszi érzékennyé. Éva szerelmének hatására értelmetlennek találja az öncélú dicsőséget. Megszünteti zsarnoki hatalmát, felszabadítja a népet. A szín végén Ádámban megszületik a szabadság-eszme, egy olyan szabad állam vágya, ahol minden ember egyenlő.
V. szín – Athén (Alapkérdés: egy milliók miatt?) Az athéni szín a szabadság-eszme, az egyenlőség kiábrándító megvalósulásával taszítja Ádámot (Miltiádész) csalódásba. Éva a felesége, Lucifer görög harcos. A nép, az egyes ember szabad jogilag, de valójában - lelkileg - mégsem az: ki van szolgáltatva jellemtelen demagógok kénye-kedvének. A demagógok által megvásárolt és félrevezetett tömeg halálra ítéli szabadsága védelmezőjét, Miltiádészt. Ádám csalódásából menekülve a gyönyörben, a hedonizmusban (az érzéki gyönyörök mértéktelen hajszolása) keres vigaszt.
VI.szín- Róma Ádám-Sergiolus, Lucifer-Milo, Éva-Júlia, a kedvese. Éltető eszme híján a közösség széthullott, lezüllött: kéjencek és kéjnők durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne kelletlenül, de a bor és a kéj mámorában nem leli örömét. Nem találja meg a boldogságot. A római szín silány züllöttségében Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel a kereszténység hitvallásaként: a szeretet és a testvériség. Ezért az új tanért lelkesül újra Ádám. Hiába óvja a leendő kétségbeeséstől Lucifer. Ádám új világot akar teremteni.
VII. szín – Konstantinápoly Ádám-Tankréd, Lucifer- a fegyverhordozója, Éva-Izóra, apáca.A három ókori szín után a középkor következik, s Konstantinápoly újabb csalódás színhelye lesz Ádám számára. Mint Tankréd, keresztes lovagként győztesen érkezik meg a korai kereszténység egyik fővárosába, Bizáncba. Tapasztalnia kell, hogy a felebaráti szeretet jelképéből „vérengző kereszt” lett. Egyetlen i betű miatt eretnekek ezreit küldik tűzhalálba (a homousion - egylényegű - tana szerint Krisztus azonos Istennel, a homoiusion - hasonló lényegű - szerint nem Isten, hanem ember, csupán hasonló Istenhez). A testvériség-eszme eltorzult, Ádám csalódott, nem akar többé semmiért sem lelkesedni, csakis pihenni akar.
VIII. szín – Prága I. A nyolcadik színben Ádám a kor elismert, híres csillagásza, Kepler. Bár nagy felfedező, mégis a tudomány elárulására kényszerül: hogy megélhessen, horoszkópokat készít magas rangú megrendelőinek. Éva szerepe ebben a színben a legösszetettebb. Müller Borbálaként gyengéd és kacér, kicsapongó életet élő hölgy, akit Kepler ennek ellenére szeret. Eszme nélküli, közömbös világ, akárcsak a római. Ádám itt csak szemlélődő, felfedező tudós. Kepler zseniális csillagász, de tudományát el kell titkolnia. Ádám és Éva viszonya ebben a színben a legdrámaibb. Éva „csodás kevercse rossz s nemesnek”, mégis vonzza Ádámot, eltéphetetlen kötelék fűzi hozzá, „mert a jó sajátja, míg bűne a koré, mely szülte őt”.
IX. szín - Párizs Az álomba merült Ádám Dantonként jelenik meg a francia forradalom napjaiban s legelső szavai: „Egyenlőség, testvériség, szabadság!”. A korábban már külön-külön megszületett eszmék (szabadság, egyenlőség Athénban, testvériség Rómában) most már együttesen öltenek testet. Hatásukra Ádám újra cselekvő hős lesz, rendíthetetlen meggyőződéssel áll a nagy eszmék szolgálatába, a forradalmi nép élére. Bár Lucifer (a bakó) ebben a színben is megjelenik, ezt az álmot nem ő irányítja. Éva két, egymástól eltérő alakban szerepel itt: a büszke márkinő a szépség a költészet varázsát rejti magában, s felkelti Dantonban is a tisztultabb érzelmeket; a durva forradalmárnő Évától borzongva fordul el. Ádám sorsa ezúttal is a bukás, mégis lelkesülten ébred fel álmából. Ez az egyetlen szín, melyet nem a csalódás, a kiábrándulás, hanem a bizakodás hangjai követnek. Szerkezetileg is elkülönül ez a szín a többitől: álom az álomban. Így teszi lehetővé Madách a történeti színek következetességét: e szerint ugyanis Ádámnak minden színből csalódottan kell távoznia.
X. szín - Prága II. Az újra fellelkesült Ádám, Kepler szerepében hittel, bizalommal tekint a jövőbe: miután felvilágosítja legjobb tanítványát a korabeli tudomány értéktelenségéről, újult erővel indul el abba az új világba, mely szent eszméit megvalósítja.
XI. szín – London A londoni szín már Madách jelenét mutatja be, a kapitalizmus korát. Ádám(polgár) itt sem aktív hős, csupán szemlélődő, szemtanú. A Tower magasából bizakodva figyeli a nyüzsgést, a londoni vásárt, közelről nézve azonban undorral fordul el tőle. A táncosok, koldusok, katonák, kéjhölgyek viselkedése kiábrándítja. Csak a négy tanuló hazáért való lelkesedését tartja kedves látványnak e „lapos világban”. De felnőve ezekből a gyerekekből lesznek azok a gyárosok, akiknek embertelen cinizmusa felháborítja.Minden áruvá vált s csődbe jutottak az egyes életsorsok is. Éva alakja itt is eléggé összetett. A nő „bűne” itt is a koré, mely a szerelmet áruvá aljasította, Éva mégis megőrizte tisztaságát s lepereg róla a kor szennye.
XII. szín – Falanszter( Charles Fourier) Ádám és Lucifer-látógatók, Éva-falanszternő. Ez a szín - az író jelenéhez viszonyítva - már a jövőbe mutat. Ettől kezdve új kérdés lép a nagy eszmék helyébe: a determinizmus, vagyis a természeti végzet és a szabad akarat kérdése. A tudomány célszerűsége uralkodik a falanszterben. Ez a célszerűség azonban gátat szab az egyéniségnek, elpusztít minden szépséget és jóságot. Eltűnt a család, tiltják az érzelmeket, a szerelem pedig a „múlt kísértete”. Az embereknek nincs nevük, számokkal jelölik őket. Foglalkozásukat koponyaalkatuk (frenológia) alapján döntik el. Igaz, megvalósult az egyenlőség és a testvériség: egyenruhát hordanak az emberek, senki sem éhezik, és nem szenved anyagi hiányt. Nincsenek társadalmi különbségek, nincs erőszakszervezet, katonaság, s a fegyverek ismeretlenek. Mégis boldogtalan, sőt embertelen világ ez: mindenkinek rossz. Ám mindezt a megmaradás kényszere hozta létre, a természeti végzettel való szembeszegülés parancsa. Ádám újra csalódott a tudomány rideg racionalista rendjében. El akar szakadni a földtől, annyi veresége színhelyétől.
XIII. szín - Az űr Ádám Lucifer segítségével az űrbe repül. Egyre magasabbra emelkedik, a természeti végzet elől menekül. Elvágyódik a föld köréből, de vissza is sírja azt, fáj tőle elszakadnia. Tovább száguld fölfelé, majd egy hirtelen sikoltással megmerevedik. Lucifer úgy gondolja, megdöntötte az Úr világát,
megsemmisítette az embert. Ádám a Föld szellemének hívó szavára újraéled. Lucifer mind hatásosabb érvei ellenére is visszavágyódik a földre, s a küzdelmet választja annyi kiábrándító veresége dacára is. Az űr-jelenet a Tragédia több fontos kérdésére ad választ- a maga módján. Ádám a küzdelmet az élet s az ember lényegének tartja, a tétlen semmittevést, a közönyös belenyugvást pedig a legnagyobb bűnnek. Ádám hite, idealizmusa nem törik meg: bármilyen hitvány is eszméje, mégis lelkesítette, „előre vitte az embernemet”. Ez a Tragédia egyik lényeges üzenete.
XIV. szín - Eszkimó-világ Az ember nem tudta legyőzni a természeti végzetet, a tudomány nem menthette meg a földi életet. Az Egyenlítő táján valaha virult az élet, most már csak tengődik a lét: az ember állattá silányult, erkölcsileg és fizikailag elkorcsosult. Ádámot Istennek hiszik, hozzá könyörögnek élelemért. Ádám riadtan tekint szét, itt már nem születhetnek új eszmék. Vége az életnek, ez az emberi történelem legutolsó, szégyenletes felvonása. Lucifer érvei meggyőzőek: az ember tehetetlen, sorsát nem irányíthatja. Miután Ádám undorodva bontakozik ki Éva karjaiból, véget ér az álom.
XV. szín - A Paradicsomon kívül Az álmából felébredt Ádám és Lucifer vitája folytatódik az utolsó színben is. Ádám a szabad akaratra hivatkozik: csak tőle függ, hogy életét másképpen irányítsa. Lucifer ellenérvei lefegyverzők: az egyén ugyan szabad, de az egész táj determinált, meghatározott törvények eszköze. Ádám végső kétségbeesésében öngyilkos akar lenni. A kétségbeesés szirtfokáról most Éva anyasága szólítja vissza az életbe. Ádám áldozata most már hiábavaló volna, halálával sem tudná megsemmisíteni az életet. Megadja magát, s belátja, hogy a riasztó kétségek ellenére is vállalnia kell a küzdelmet. Újra kezd reménykedni, kínzó kételyeire az Úrtól várja a választ: „Megy-é előbbre majdan fajzatom?”. Van-e cél a világtörténelemben, létezik-e folytonos emberi előbbre jutás, haladás, vagy bizonyos pont után hanyatlás következik. Ezek Ádám legfájóbb gondjai. Gyötrő kérdéseire nem kap egyértelmű választ. Az Úr azzal nyugtatja, hogy küzdelmeiben végig mellette áll majd, s mellette áll majd Éva is, aki ma szerelem, a költészet s az ifjúság vigasztaló volta fogja segíteni. A világ rendjében helye van Lucifernek is. Ő az élesztő erő, kijózanító szerepe „szép és nemesnek új csírája lesz”. Ádám minden kudarca után újra kezdi harcát. A szüntelen újrakezdésnek s a jobbért való küzdelemnek, a kudarcból fölemelkedő hősiessége nemcsak Madách korában volt mozgósító erejű, hanem minden kor számára érvényes tanulság.